
A Klimaximalista mögött: amikor a személyes útból küldetés lesz
Öt évvel ezelőtt kezdődött el nálam a változókor. Akkor még nem így neveztem, csak azt éreztem, hogy valami megváltozott. A testem már nem úgy működött,

Öt évvel ezelőtt kezdődött el nálam a változókor. Akkor még nem így neveztem, csak azt éreztem, hogy valami megváltozott. A testem már nem úgy működött,

A menopauza idején a tested már nem ugyanúgy reagál az ételekre, mint korábban: könnyebben jönnek a pluszkilók, ingadozik az energiaszint, és gyakoribb a kimerültség. A

Amikor nálam elkezdődött a perimenopauza, nem a hőhullám volt az első jele. De nem is az alvászavar vagy a hangulatingadozás, hanem a hízás. Ez azonban különösen

Sokáig magam is azt hittem, hogy a kreatin csak a „gyúros pasik” polcára való. Azokra gondoltam, akik shakerrel járnak az edzőterembe, és akikről a legtöbb

Őszinte leszek, amikor először hallottam a berberinről, én is csak legyintettem. Na, megint egy új csodaszer, gondoltam. Aztán ahogy beléptem a változókorba, egyszer csak semmi

A változókor sok nő életében fordulópont: egyszerre testi, lelki és élethelyzeti kihívások ideje. Sokan ilyenkor érzik úgy, mintha kifogyna belőlük az erő, és nem találnák

Az ember azt gondolná, hogy a sok napsütés, a szabadság és a kicsit lazább tempó után ősszel szárnyalni fog. Ehhez képest szeptember elején sok nő

Az agyi köd egyre többször emlegetett, mégis nehezen megfogható jelenség, amely különösen a menopauza időszakában érinti a nőket. De mit is jelent pontosan, és hogyan lehet enyhíteni

Az én történetem és amit minden nőnek tudnia kell – Gyöngyösi Szilvi Klimaximalista coach Amikor a menopauza beköszönt, sok nő érzi úgy, hogy az életének

Az intimitás és a szexualitás 50 felett sok nő számára változó tapasztalatokat hoz. Ez az időszak gyakran nemcsak a testet, hanem a lelket és a
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében cookie-kat használunk az eszközinformációk tárolására és/vagy elérésére. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás megtagadása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat.